2016. június 3., péntek

218. Rákattantam - Marble körmök

Mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvend a water marble és a dry marble körmös technika. Pár héttel ezelőtt instagrammon láttam Sammy, a http://www.thenailasaurus.com/ írójának egy szuper ötletes videóját, amiben ennek a két technikának egy jóval egyszerűbb megvalósíthatóságát mutatja be, így nekem is ki kellett próbálnom.


A technikát bemutató videó ebben a bejegyzésben meg is tekinthető, itt még extra infókat és tanácsokat is kapunk Sammytől.
A lényege, hogy az alapszínt felkenjük, majd az alapszínből kikenünk egy átlátszó felületre (pl irattartó) és kipöttyözünk egy teljesen elütő színt a két oldalára. Ezután összekeverjük fogpiszkálóval, vagy pontozóval, egy nyomdapárnával felvesszük, és a körmünkre helyezzük.
Már több verzióban kipróbáltam, de csak három, na jó igaziból kettő manikűrről hoztam most képeket.
Az első verzióban, fehér alapszínt használtam, erre vittem fel a nyomdapárna segítségével a szürkével és feketével összekevert fehér lakkot.



Itt már kiegészítettem egy kis nyomdamintával is. A Moyra Geometry lemezét használtam fel ehhez a hipnotikus manikűrhöz.



A második verziónál pedig egy barack színű alapra került a feketével összekevert barack lakk a nyomdázóval, illetve itt még kiegészítettem egy kis holografikus csillogással. Került még erre az alapra nyomdaminta is, a MoYou Pro 02-es lemezéről.



Ismerted ezt a technikát? Mi a véleményed róla? Hogy tetszenek a manikűrök?

6 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek :) és a képeid is azok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Eleni! :) Nagyon örülök, hogy tetszenek a manikűrök és a róluk készült képek is :))

      Törlés
  2. A hipnotikus nagyon tuti a marble alapon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon bejött az a verzió, örülök, hogy Neked is tetszik :)

      Törlés
  3. Az utolsó mani valami velőtrázóan szép, odavagyok érte! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj de jó, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed :))

      Törlés